Nem érzem jól magam.Sokat zuhanok magamba,pedig senki sem látja. A papírzsepik csak úgy rohamosan fogynak,én sem veszem észre,csak amikor reggelente ujra kell tölteni az adagolót…
Mintha valahogy egy csapásra megváltozott volna minden…Átalakult az egész kapcsolatunk,és átalakul folyamatosan.Nem tudok már perzselve odabújni,forrón csókolni.A sok veszekedéstől kialudt bennem “valami”.Szeretlek még,hozzád tartozom,de nem tűz lángol már a szívemben.Nem tekintgetek másra,nem kilépni akarok ebből a kapcsolatból hanem megmenteni.
Úgy érzem már nem becsülsz,nem becsülted meg azt, ami voltam és ami lettem,amit tettem s amit teszek..
Egy világ omlott össze bennem azon a szeptemberi napon.Te aki olyan figyelmes voltál mindig, a legapróbb kis változást változtatást észrevetted rajtam, – elfelejtetted a születésnapomat?Fátylat rá,már a múlt.Mély seb volt nehezen gyógyult… De már azt sem veszed észre ha melletted sírok? Egyedül bújok az ágyba esténként…A régi szép időkről álmodozom és a jövőről ami olyan bizonytalan.
Szép esküvőt terveztem, de már a házasság gondolatától is megborzongok.
Kár,hogy így alakult. Amennyire szerettem volna olyannyira tántorodtam el az egésztől. Szerencsére idáig nem jutottunk el,csak egy eljegyzésig. Szomorú,hogy visszakérted a gyűrűt azóta sem hordom. DE mégis veled vagyok. Megbocsájtok mindig mindig,mert neked nem lehet ellent mondani.Valahogy magaddal ragadsz…