Tragikus szombat

2007 március 17. | Szerző: kiseszkimo |

 Tegnap kezdődött.Tegnap este.Egész napos némaság,magamba zuhanás után este az ágyban nagy nyomást éreztem a mellkasomban.Kapkodtam a levegőt,mert úgy éreztem nem jön semmi,majd amikor a nyomás nem múlt,megijedtem sírni kezdtem.Próbált segíteni,simogatott már szinte a telefonért nyúlt,hogy felhívja orvos ismerősünket.Enyhult a nyomás,enyhult a fájdalom végül sírogörcsben feltört belőlem minden.Ilyenkor megáll az idő körülöttem,nem gondolkodom,nem érzek semmit csak zokogok,remegek és mindenhonnan “vérzem”.Sírok.Aztán könnyebbnek érzem magam, de érzelmileg kiégek.Semmi nem hat meg olyankor.Semmilyen érzelmet nem érzek.

Most is fáj a mellkasom,bal oldalt a szívem körül érzem a nyomást.Tudom,hogy nincs semmi bajom konkrétan,csak a szívem fáj.A lelkem üvölt,mert a szívem szenved…Túl drasztikusan  fogom fel. De ilyen mély,szoros kötődésnél mit tehet az ember?Átélem az egészet a teljes valójában.

Tehetlen vagyok,mert ma elpattant a húr.Túl feszesre húztuk ki. Összevesztünk.Én sírógörcsben a hálószobánkban,ő kint a nappaliban.Én lennék a hibás?Szóvá tettem ahogy egy boltban megalázza az eladót,majd a kocsiban ordibálni kezdtünk. Én avval érveltem,hogy miért itélkezik előre,miért nem próbál egy kicsit jobb ember lenni?Egy kicsit empatikus. Azt mondta,én csináltam a hisztit én kezdtem az egészet.Holott a boltban meg sem nyikkantam.Ilyenkor én érzem magam megalázva.Mire hazaértunk már szó nélkül jöttem be a lakásba,zohanva folyamatosan a belsőmbe. Nem tudtam ismét szólni, mint ilyenkor mindig.Bevonultam a hálószobánkba,hogy kisírhassam magam(ami sírógörcsbe fordult át),és erre Ő,bejön és még ordibálni kezd velem.(Talán már nem szeret-mondja egy hozzászóló.De ezt a kérdést fel sem tettem magamnak idáig.Tényleg,lehet,hogy már Ő nem szeret?)

Elrohant…Nem tudom hol van…Kocsival ment….Azt mondta most láttuk(szülei is) utoljára…Nem tudom mit csináljak.Ez a vég?Ennyi?Írtam neki egy smst,hogy azért beszéljük meg felnőttként ezt a dolgot.Szeretem,nem akarom,hogy bármi hülyeséget csináljon.De,hogy is találhatnám meg az éjszakában,egyedül,kocsi nélkül?

A naplóírás segít.Talán ha egyszer ő is elovassa,megérti mi történt velünk.Igaz én az én sztorimat írom,nem tudom Ő hogy éli meg ezt a részt az életünkben.Elgondolkodom,és valami külső segítségre várok.Mire?NEm tudom.Hiszek benne,hogy később jobb lesz.
Az a baj,hogy túl egyformák vagyunk,ha összhangban vagyunk akkor 4szeres erővel evezünk egy felé,ha ellentétben akkor 16szoros erővel kétfelé.Ha egyikünk halad előre követnie kell a másiknak.Ha viszafele zuhan az egyik a másiknak segítenie kell.Ez itt most ebben az esertben nem működik.

Mit csináljak?Tehetlen vagyok.

Szeretlek Norbi!